Vega-Vegan-Raw vegan

Első heti összefoglaló

és a római kömény az új szerelmem 

Hát eltelt 1 hét a 6-ból. Már csak 5 hét. 6. nap viszonylag könnyen ment, leszámítva az esti mozit, ahova popcorn nélkül kellett beülni. Amúgy se sűrűn járok moziba, de kukorica nélkül el se tudtam volna képzelni. Majd folytatódott vasárnap. Reggel egy gyorsétteremben nézhettem, ahogy a családom többi tagja reggelizik, majd a kori és állatkert után egy büfében ebédeltek körülöttem. Jó ideje már, hogy a hús szagától is irtózom, de most még az is jó illatúnak tűnt. Hihetetlen egy szerzet az elme. Amúgy folyamatosan figyeltem magam, és teljes nyugodtság volt bennem, annak ellenére is, amit bent duruzsolt a fejemben a megszokott kis hang.

Más téma: A római kömény lesz az én megmentőm 🙂 El se hinnétek, mennyi különleges íz van benne. Míg suliban voltam szombaton megkértem a párom, hogy az általam összepakolt zöldségekből: 1 fej karfiol, 1 kis fej karalábé, 2 sárgarépa, 1 fehérrépa, egy kevés zeller, kis petrezselyem, meg egy kávéskanál egész római kömény, kb. 4 liter víz, főzzön nekem egy kis zöldséglevest. Olyan isteni finom lett, hogy úúúúúú. Mikor kész, botmixer, majd üvegekbe töltöm, és ha kihűlt mehet a hűtőbe. Ez az adag nekem két napra szokott elég lenni, ebédre és vacsorára. Mindkétszer úgy eszem, hogy megmelegítem, kiöntöm tányérba és elkanalazom. Így kicsit olyan mintha ennék 🙂 Ezt majd egyeztetem a dokival, hogy rendben van e így. A héten úgyis kell mennem kontrollra.

Összegezve az első hetet: Minden nagyobb nehézség nélkül túléltem. Bár még mindig nagyon hosszú időnek tűnik az 5 hét ami, rám vár, az elsőn mégis túl vagyok. Sem éhes, sem fáradt nem vagyok sosem. A hátam fáj rettentő módon, pont úgy, mint amikor sokáig görnyedten tartom magam, de nem gondolom, hogy ennek köze lenne a böjthöz, sokkal inkább a munkahelyi átmeneti nehézségek okozzák.

A súlyom alakulása, mint eredmény gondolom, többeket érdekel: a krumpli diéta egy hete és a léböjt első hete alatt 4,5 kg ment le. Nem tudom, hogy ez víz e, vagy más, de mindenképp eredmény ez is.

Folyt. köv…. 🙂 

Öleléssel <3 

Csilla 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!