Vega-Vegan-Raw vegan

Félidőőőőő…..

Míg a konyhában fő a levesem van időm megírni nektek az elmúlt hét, az elmúlt három hét összefoglalóját.

Amikor belekezdtem ebbe a böjtbe, nagyon elszánt voltam. Tudtam, hogy végig akarom csinálni, tudtam azt is, hogy nagy valószínűséggel végig is csinálom, de mégis féltem. Féltem, ahogy beszélgettem az engem körül vevő emberekkel, mert bár mindenki maximálisan támogatott, és támogat most is, mégis elhűlve kérdezték sokan, hogy végig fogom e tudni csinálni. Magam is féltem, hogy vajon meddig fogom bírni. A doki jelezte, hogy az első hét lesz a legnehezebb, ha azon túlvagyok már félig nyert ügyem van. Valóban az első hét nem volt könnyű.

Nem fogok hazudni, a harmadik hétben is voltak nehéz pillanatok. Nem voltam éhes, de sok mindent ettem volna. Ezeken a nehéz pillanatokon az segít át, hogy van eredmény. Az végtelenül sokat jelent.

Mi az amit tanít ez a böjt nekem? Tudatosságot. Eddig is igyekeztem tudatos lenni az életem majd minden területén, ez több kevesebb sikerrel meg is valósult. De így a böjtölés közben sokkal nagyobb kihívást jelent. Sokkal jobban figyelnem kell magamra. Észre venni az elmém apró trükkjeit. Észre venni a reflexből mozduló kezem, mely egy kis falattal épp a szám felé közelít. Résen kell lenni nagyon.

De nem csak a tudatosság fontos. Hanem a rendszerezettség is. Teljesen felülírja a böjt az eddigi napi rutint. Már 3. hete böjtölök és még mindig nem csinálom tökéletesen. Például reggel végig kellene dörzsölni a testem, majd olajjal kenni, és aztán jöhetne a váltóvizes zuhany. Hát ebből csak a zuhany van meg, az sem váltó vizes. Aztán jön a következő szeánsz, a langyos víz, a keserű só, az alkalikus por, a shilajit kapszula. Ezt a sorozatot egész jól csinálom. Aztán tea főzés és lékészítés. Ezt most úgy oldottam meg, hogy kifacsarom 10 narancs levét, és egy üvegben a hűtőben tárolom. Reggel öntök belőle a turmixba, felengedem vízzel, dobok bele még valamilyen gyümölcsöt és kész a lé.

Szóval nem szabad elaludni reggel. Ha kicsit is késésben van az ember, már borul a napi rutin. Ami most nagyon fontos pedig.

Azoknak, akik most kezdik: készüljetek időben, akár most a krumpli diéta alatt is, hogy mindezt, hogyan fogjátok beilleszteni a reggeletekbe. Aztán be kell illeszteni a délutáni pepecselést is, amikor zöldségleves fő, vagy préseltek, vagy gyümölcsöt centrifugáltok. Aztán ott van még a mozgásprogram is. Nekem ez is gyenge láncszem. Bár a legtöbben, akiket ismerek a böjt csapatból, jógaoktatók vagytok, nektek ez tuti meg lesz.

Nekem nagyon sokat segít, hogy sokatokat ismerem személyesen, találkozunk is, és mindig bíztattok. Arra bátorítanék mindenkit, hogy írjatok a csoportba, sikerekről, kudarcokról, recepteket, kérdezzetek, szóljatok hozzá, mert sokkal könnyebb így.

Köszönöm nektek, hogy kísértek az úton, hogy tartjátok bennem a lelket, köszönöm, hogy ilyen sokan kapcsolódtok, és remélem én is hasonlóan tudlak benneteket motiválni.

Ui: a legfontosabb kérdésre a válasz: -8,5 kg 🙂 

Öleléssel <3 

Csilla

fotóforrás: pixabay

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!