Vega-Vegan-Raw vegan

Első heti összefoglaló

és a római kömény az új szerelmem  Hát eltelt 1 hét a 6-ból. Már csak 5 hét. 6. nap viszonylag könnyen ment, leszámítva az esti mozit, ahova popcorn nélkül kellett beülni. Amúgy se sűrűn járok moziba, de kukorica nélkül el se tudtam volna képzelni. Majd folytatódott vasárnap. Reggel egy gyorsétteremben nézhettem, ahogy a családom többi… Tovább »

Léböjt 4.-5. nap

Ez most egy gyors összefoglaló az elmúlt két napról. Pénteken szőni voltam, így nem voltam kitéve az éttermi kínzatásnak. Laza nap volt, szenvedések nélkül. Ma suli volt, és a mai nap is könnyedén ment. Az elmém persze folyamatosan próbálkozik, de én nem veszek róla tudomást. Holnap úton leszek szinte egész nap, így már a hűtőben… Tovább »

Lé-böjt 3. nap

Eltelt a harmadik nap is. Azt mondhatom, hogy könnyedén. Ma nem feszítette annyira az elmém, hogy nem eszem. Pedig ma is a konyhán voltam egész nap. Sőt sok csokit is ettek mellettem. A mai menüm vegyes zöldségleves volt, fűszerekkel, nagyon kevés sóval. Botmixerrel turmixolva. Délelőtt pedig gyümölcslé. Nekem az jött be, hogy az alap: alma… Tovább »

2. nap

Komoly kihívásként indult, mert aamegszokott irodai munka helyett, kemény fizikai munkát végzek az elkövetkezendő hetekben. Jól bírtam. Közben kaptunk egy ellenőrzést isia munkahelyemenm de azt is túléltük. A lékészítésnél az vált be, hogy két napra készítem. Estére most fáj a fejem, ami lehet a léböjttől, a hajnali keléstől, az ellenőrzés okozta stressztől, vagy keveset ittam…. Tovább »

Léböjt 1. nap…

Rég nem írtam erre az oldalra, de mindennek meg van a maga helye, ideje és ritmusa.  Most érkezett el az idő, hogy újra jelen legyek itt, és megosszam veletek a léböjtöm mentetét és tapasztalatait. Egészségügyi problémáim, mint változó kor, a hormonháztartás felborulása, a túlsúlyom, és a bhakták által kerültem Tamasi dokihoz. Ő egy belgyógyász orvos,… Tovább »

Hogy ne halj meg…

Most, hogy nyári szünet van a főiskolán, sok egyéb dolog mellett arra is jut időm, hogy megtervezzem az új étrendem. Jelenleg lakto vegetáriánus vagyok, amivel elégedett is lennék, de sajnos nem táplálkozom elég változatosan. Sok étrendet megismertem az elmúlt időkben, de nem volt elég időm elmélyülni bennük. Kihasználva a nyári szünetet szeretnék Dr. Michael Greger… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!